KIP
Miről is szól ez?
A Katathym imaginatív pszichoterápia (KIP) relaxációs, imaginatív pszichoterápiás eljárás, melyet az 50–es években Hanscarl Leuner fejlesztett ki és vezetett be a tudományosan megalapozott pszichoterápiás módszerek sorába. Elmélete a pszichoanalízisen, gyakorlata az egyszerű pszicho-fiziológiás ellazuláson (relaxáción) alapul.
A KIP a többi szimbólumterápiás, relaxációs és hipnoterápiás módszerhez hasonlóan abból indul ki, hogy a relaxált tudatállapotban elért élménysík és fantáziavilág a személy tudattalanjának, tudatalatti konfliktusainak, problémáinak szimbolizációja, ezért az előbukkanó imaginációk emocionálisan töltöttek, és egy korábbi, gyakran egészen korai gyerekkori életkornak felelnek meg.
A katathym (másképpen: katatím) kifejezés a tudattalan affektustelített, emocionálisan megélt szimbolikus projekcióira vonatkozik. Az imaginatív kifejezés a primer feldolgozás szintjére történő regresszióra, vagyis a terápiás céllal indukált élményvilág képi jellegére utal.
Az imaginációk a reflektáló gondolkodástól és akarati impulzusoktól viszonylag szabadon keletkeznek, szimbolikus tartalmuk nem csak kifejezési lehetőséget, hanem elegendő védelmet is jelent, a tudatos ellenállásokat, valamint a tudattalan elhárító, énvédő mechanizmusait ezért hosszútávon nem, vagy csak csekély mértékben aktiválják, s így kiválóan alkalmasak a tudatalatti történések megismerésére, követésére és megváltoztatására.
A KIP–ben az imagináció és az imaginációban folyó pszichoterápiás munka alapvető és központi történés, melyet az egész terápiás folyamat során szisztematikusan és célzottan alkalmazunk, és amely a terápiás össz-történésbe ágyazódik be.
A módszer három tényezőn alapszik:
Kísért imagináció
Szimbólummal és szimbólumon történő munka
Mélylélektani elméleti alapok
A KIP során a terápiás folyamat két síkon történik: Az első az imagináció, ami túlnyomórészt az elsődleges feldolgozás szintjén a szimbólummal és a szimbólumon történő munkát jelenti. Az imaginált képek az affektus-konstellációt, konfliktus szerkezetet, a belső tárgyakat és a kapcsolati mintát jelenítik meg. A szimbólumon történő, annak megváltoztatására irányuló munka a személyiség elsődleges folyamati szintjén végzett munkát jelenti, és együtt jár a tudattalanban létrejött változással. A második sík a mélylélektani orientációjú beszélgetés, melynek kapcsán megtörténik az imaginált képi tartalmak további átdolgozása, immár kibővülve a másodlagos, kognitív feldolgozás szintjén. Ezáltal a KIP összeköti a tudatelőttes közvetlen feldolgozását a megismerésszerű tudatosítással.
A KIP-ben – a módosult tudatállapot és az imagináció szimbolikus tartalma folytán – a pszichodráma módszerénél is erősebben érvényesül a disszociáció folyamata, melynek révén a páciens „megengedheti magának”, hogy a pszichikus zavarokat, a konfliktusokat, traumákat és a nárcisztikus hátteret ennyire hozzáférhetővé tegye. Az imagináció lehetőséget ad egyrészt arra, hogy a veszélyt jelentő emocionális tartalmak a tudattól teljesen rejtve maradjanak, másrészt arra is, hogy kifejezésük, valamint a terapeuta segítő kísérése, támogatása és aktív elfogadása (kép-strukturálása) által a lelki tartalmak lassan átdolgozódjanak, a belső feszültség engedjen, illetve létrejöhessen a nyolcvanas évek és Kohut munkássága óta elismert jelentőségű nárcisztikus megélés.
A fentiek alapján az imagináció alkalmas:
belső problémák alaposabb megértésére,
elsősorban a szorongásos betegségekre (pl. kevert típusú szorongó depresszió, elakadt gyászfeldolgozás, halálfélelem )
munkahelyi stressz okozta kimerültség kezelése
egyes testi betegségek gyógyítása során is használható , mivel csökkenti a fájdalom érzetet, egyes esetekben, a terápia idejére meg is szünteti.
Összességében az imagináció egy hatékony terápiás módszer, használható lelki problémák kezelésében, illetve organikus betegségek során fájdalom csökkentése céljából.
